Versenyjogi Munkabizottság
A Versenyjogi Munkabizottság dr. Miks Anna vezetésével átlagosan kéthavonta ülésezik. A munkabizottsági ülések alkalmával versenyjoggal foglalkozó szakértő ügyvédek tartanak előadást az aktuális hazai és nemzetközi versenyjogi és fogyasztóvédelmi fejleményekről, melynek keretében részletesen beszámolnak – többek között – a magyar és uniós versenyhatósági és bírósági döntésekről, továbbá a versenyjogot érintő jogalkotási folyamatokról és egyéb jogalkalmazási aktualitásokról. Az előadások elsődleges célja, hogy aktuális, releváns és a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást kapjanak az ülésen résztvevők tagok annak érdekében, hogy a mindennapi munkájuk során könnyebben eligazodjanak a sokszor rendkívül bonyolult és összetett versenyjogi és fogyasztóvédelmi jogi szabályozásban, illetőleg hatékonyabb belső compliance eljárások kialakítása révén elkerüljék az esetleges versenyjogi vagy fogyasztóvédelmi jogsértések megvalósítását. A munkabizottság ugyanakkor teret enged az izgalmas szakmai párbeszédek és viták kialakulásának is, mivel az előadókon kívül a résztvevő tagok is aktív közreműködői az üléseknek, akik gyakorlati kérdéseikkel, észrevételeikkel, témafelvetéseikkel nemcsak az aktuális ülés menetét, hanem a soron következő ülések tematikáját is meghatározzák.